A tablettáról

Egy jelentős évforduló, ami rávilágít a fogamzásgátló előnyeire, és a hozzájutásért folyó küzdelemre.

Egy jelentős évforduló, ami rávilágít a fogamzásgátló előnyeireHatvan évvel ezelőtt az amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszerhivatal (FDA) jóváhagyta a menstruációs zavarok egyik kezelési módját. Az adatok azt mutatták, hogy a terhességet is megelőzte, de ez a fajta használat tabu volt. Három év telt el, mire az orvosok végre fogamzásgátlóként is felírhatták. És még egy évtized telt el, mire hajadon nők is hozzájuthattak. Addigra a gyógyszert már egyfajta csodának tekintették és elég híressé vált, hogy egyszerűen csak úgy emlegessék, hogy „a tabletta”. (Az emberiség már évezredekkel ezelőtt ismert fogamzásgátló hatású gyógynövényeket, de a hatalmi propagandául szolgáló egyház elítélte használatukat, így az erre vonatkozó tudás kiveszett civilizációnkból – a ford.)
2015-ben a fogamzásgátló globális piacának mérete a Global Market Insights jelentése alapján 6,1 milliárd dollár volt, és a tabletta átformálta a társadalmakat, vagy legalábbis azokat, ahol a legtöbb nő hozzáfér a gyógyszerhez. Epidemiológusok rámutattak, hogyan vezetett a fogamzásgátló a nők iskolázottságának és a keresetének emelkedéséhez az egyesült államokban és Nyugat-Európában. Egy 2007-es jelentés például, ami az 1960-as és’70-es évek adatait vizsgálta, azt találta, hogy a kollégiumi felvételek száma a nők esetén 17%-kal magasabb volt azokban az államokban, ahol már 18 éves kortól felírhatták a fogamzásgátlót, azokhoz az államokhoz képest, ahol visszatartották azt 21 éves korig. És az alapszintű oktatás terjedésével együtt a tabletta lelassította a népességnövekedést; ez egy olyan trend, ami összefüggésbe hozható a gazdasági és környezeti előnyökkel. Bangladesben 1970-ben egy átlagos nőnek 7 gyereke volt; ma kettő van.

Továbbra is hatalmas kielégítetlen igény volna a hozzáférésre, aminek az okai főleg a szegénység, a szexizmus, és a kulturális tabuk. Dél-Afrikában a fogamzásgátló már hosszú ideje legális, de a fiatal nők arról panaszkodnak, hogy a reprodukciós egészséggel foglalkozó klinikákon a nővérek megpróbálják megszégyeníteni őket, ha a szexről kérdeznek. Háromszor annyi tinédzser lánynak van gyermeke Dél-Afrikában, mind Angliában (4,4% az 1,4%-hoz képest). A HIV-vel fertőzöttek aránya Dél-Afrikában a legmagasabb, és a magasabb HIV-fertőzöttségi aránnyal rendelkező régiók jellemzően azok, ahol magasabb a tinédzserkori terhesség.

A történelem újra és újra megmutatja, hogy a megszégyenítés pusztán azt eredményezi, hogy a tevékenységet titokban folytatják. A HIV-kutatók tudják ezt, ezért a betegség megelőzésére irányuló gyógyszerek tesztelésével foglalkozó laborok reproduktív egészségügyi ellátást is kínálnak. Emiatt kinyilvánították aggodalmukat az amerikai elnök, Donald Trump által újra életbe léptetett „szájpecek szabállyal” kapcsolatban, miszerint az amerikai adományok nem kerülhetnek olyan szervezetekhez, amik akár csak beszélnek az abortuszról (a kormányzati forrásokat sohasem engedélyezték művi abortusz végrehajtására). Salim Abdul Karim, a Durbani székhelyű Dél-afrikai AIDS kutatóközpont, a CAPRISA igazgatója rámutatott, hogy a központ emiatt elveszítheti az amerikai egészségügyi intézet által biztosított kutatási támogatást, ha csak egyetlen nővér egy távoleső klinikán pusztán válaszol egy HIV-kutatás résztvevő nem kívánt terhességre vonatkozó kérdésére. (Az abortusz ennyire szélsőségesen elvakult elítélése pusztán az amerikai választók többségének értékrendjét tükrözi – a ford.)

A Trump-adminisztráció arra készül, hogy a fogamzásgátlók ellen is fellépjen.A Trump-adminisztráció arra készül, hogy a fogamzásgátlók ellen is fellépjen. A javasolt költségvetés-csökkentések, 523 millió dollárral vágják vissza Külügyminisztérium és az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztésért Felelős Ügynökségének arra vonatkozó büdzséjét, amik fogamzásgátlókat biztosítanak a nők számára a szegény országokban. A Guttmacher Institute, egy Washingtoni székhelyű reproduktív egészséggel foglalkozó think tank egyik jelentése úgy becsüli, hogy minden, a családtervezést érintő 10 milliós költségcsökkentés hatására 433,000-rel kevesebb szegény nő fog hozzájutni a fogamzásgátlókhoz, ami 128,000-rel több nem kívánt terhességet fog eredményezni. (Ez pedig szintén a Guttmacher Institute becslései alapján nagyjából 50,000 nem kívánt születést jelent – a ford.) A kutatások azt mutatják, hogy ezek egy része abortusszal végződik, ami akár halálos is lehet a nőkre nézve, ha a (szakszerű) abortusz illegális vagy nem hozzáférhető. (Ezt természetesen az amerikai választópolgárok sem szeretnék, csak sajnos nem ismerik az összefüggéseket – a ford.)

Egy, a WHO hivatalos közleményében 2010-ben publikált tanulmány kimutatta, hogy a „szájpecek szabály” irányelv valójában növelte az abortuszok előfordulását, miután George W. Bush 2001-ben újra életbe léptette. A szerzők olyan szub-szaharai afrikai országok 1994 és 2008 közötti adatait hasonlítottak össze, amelyek jelentős támogatást kapnak az USA-tól reproduktív egészségügy céljából olyanokkal, amik egyáltalán nem kapnak tőle ilyen címen. Azt találták, hogy az utóbbi országokban abortusz előfordulási aránya végig stagnált, ám az előbbiek esetén 2001-től nagyon megugrott azokban az országokban, ahol visszavágták a támogatásokat. (Ez bizonyítja, hogy a szexuális felvilágosítás és a fogamzásgátláshoz való hozzáférés csökkenti az abortusz előfordulását, hiányuk pedig növeli azt – a ford.)

A tablettát mindig is politikai csatározások és megbélyegzés lengte körül, ám ez a gyógyszer ennek ellenére is a siker felé bukdácsolt az elmúlt évtizedek során. Idén egy Cadence nevezetű kisvállalkozás nagyívű kutatásokkal állt elő, amik arra vonatkoznak, hogy a nők vajon követik-e a szájon át szedhető fogamzásgátlók használati utasításait, hogy kiderüljön, vény nélkül is árulhatóak-e. Az Amerikai Gyógyszerszövetség és az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Kongresszusa is támogatják a méréseket.

Egy évszázaddal ezelőtt egy Margaret Sanger nevű nővér elmenekült az Amerikai Egyesült Államokból, miután obszcenitással vádolták meg a születésszabályozással kapcsolatos ismeretterjesztő munkája miatt. Hollandiában inspirálóan hatott rá egy születésszabályozással foglalkozó klinika, és hazatért, hogy ott is létrehozza a sajátját. Később megalapította a Planned Parenthood (Tervezett Szülőség) nevű nonprofit szervezetet. Valószínűleg megdöbbenve tapasztalná, hogy még mindig nők százmilliói nélkülözik a fogamzásgátlókhoz való hozzáférést a politikai szándék hiánya miatt (ami a demokratikus országokban alapvetően a választók elavult értékrendjét tükrözi – a ford.). Vagy talán ünnepelne, mert sok más nő számára a mindenképp változott a helyzet a jó irányba.

Az eredeti cikk hozzáférhető a neten itt:
https://www.nature.com/news/six-decades-of-struggle-over-the-pill-1.22102

Válasz a “Hogyan csökkentitek a baleset-teherbeesések számát?” kérdésre

Tudásbázis - Hogyan csökkentitek a baleset-teherbeesések számát?A modern fogamzásgátlás eszközei már
– nem kerülnek sokba,
– nem igényelnek rendszeres odafigyelést
– sem férfi-közreműködést,
– több pozitív mint negatív mellékhatásuk van (gyógyszerként is használják)
– és elrejthetők az elnyomók (férjek, férfiak, rokonság, vallási és politikai vezetők) elől.
Elsősorban ilyenek a méhen belüli eszközök (iud), az implantátum és az injekció.

Tudásbázis - Hogyan csökkentitek a baleset-teherbeesések számát?A mellékelt angol tanulmány egy sok szereplős és sokféle tevékenységű rendszerben számol. 2006 óta vagyunk a magyar tagja az eurongos.org hálózatnak, az ENSZ Népesedési Program európai partnerének, 1977 óta segítjük szegény lányok iskoláztatását Indiában (már egy alsó tagozat elvégzése következtében csak fele annyi gyereke születik egy nőnek élete során, mint egy iskolázatlannak), stb.
A baleset-teherbeesések okai ezerfélék, komplex rendszerben kell dolgozni, az óvszerosztás vagy más egyedi akciók nem elég hatékonyak önmagukban. Az okok elsősorban társadalmiak, ezért a tudatosság növelése, ismeretterjesztés, tabuk megtörése, vallási, gazdasági és politikai vezetők meggyőzése, nők és lányok megerősítése, ifjúsági összefogások segítése, kártékony hagyományok (gyerekházasság, FGM) elleni küzdelem, a fogamzásgátlás emberi jogának (ENSZ, 1968) érvényesítése, stb. mindez formális, nonformális és informális módszerekkel – ezek csökkentik a baleset-teherbeesések számát. A fogamzásgátláshoz nem csak az eszközök, de a jogok és a tudás is sokszor hiányzik.

 

Az emberi faj létszámának alakulása – animáció >>

 

Egy svéd tanulmány kimutatta, hogy a leghatékonyabb klímavédelem a fogamzásgátlás

Ha egy átlagos szubszaharai afrikai országban (pl. Nigéria) sikerül megelőzni egy nem kívánt terhességet, az nagyjából évi 2 tonna megelőzését eredményezi [1][2] Ha Egyiptomban, akkor nagyjából évi 9,7 tonnát (ez több, mint az átlag magyar karbonlábnyom kétszerese).[3] Ha egy OECD-országban, akkor átlagosan évi 58,6 tonnát, míg az USA-ban 115 tonnát![1]

Egy svéd tanulmány kimutatta, hogy a leghatékonyabb klímavédelem a fogamzásgátlás - ClimeNews - Hírportál
Ehhez képest, ha lemond az autóról, évente 2,4 tonna klímakárosító szén-dioxidot spórol meg. A hús nélküli táplálkozás 0,8 tonnányit, a repülőutakról való lemondás évi 1,6 tonnányit, az elektromos autóra való áttérés pedig évi 1,25 tonnányit. Ha egy amerikai család eggyel kevesebb gyereket nemz, annyi szén-dioxid-kibocsátást előz meg, mint 684 felnőtt, akik egész életükben újrahasznosítják a szemetüket.

A leghatékonyabb klímavédelem tehát egyértelműen a fogamzásgátlás; minden meg nem született fejlett országbeli gyerek évente 58,6 tonna szén-dioxidot “spórol meg” a világnak. Ez egy gyermek „karbonhagyatéka”, amit a szülők karbonlábnyoma alapján becsülnek, egy speciális szorzó révén (figyelembe véve a termékenységi rátát és a születéskor várható élettartamot). A szorzó nagyságát lehet vitatni, de még ha nem is alkalmaznánk, akkor is azt találnánk, hogy egy átlagos ilyen gyermek karbonlábnyoma nagyobb (2013-ban 9,68 t/év volt),[4] mint az összes többi módszer által megelőzhető kibocsátás együttvéve (7,06 t/év). Ez persze azt jelentené, hogy nekik már nem lennének gyerekeik. Márpedig valószínűleg lesznek, szóval egy gyermek karbonhagyatéka biztosan nagyobb, mint a saját karbonlábnyoma.

Támogasd a fogamzásgátlás lehetőségeit Önkéntesen, annak a 214 millió szegény nőnek, akinek nincs hozzá joga, tudása, eszköze! Havi 3000 Ft-tal folyamatosan meg tudsz előzni egy baleset-teherbeesést (http://bocs.eu)

Forrás: Sztella Nóra Kántor – ClimeNews

[1] http://iopscience.iop.org/article/10.1088/1748-9326/aa7541/pdf
[2] http://www.biologicaldiversity.org/programs/population_and_sustainability/pdfs/OSUCarbonStudy.pdf
[3] http://data.worldbank.org/indicator/EN.ATM.CO2E.PC?locations=HU
[4] http://data.worldbank.org/indicator/EN.ATM.CO2E.PC?locations=OE
A grafika forrása: https://www.theguardian.com/environment/2017/jul/12/want-to-fight-climate-change-have-fewer-children

A fogamzásgátlás alapvető emberi jog

Az ENSZ Népesedési Alapjának éves jelentése példa nélküli kijelentést fogalmazott meg, miszerint a fogamzásgátlás alapvető emberi jog. A jelentés szerint a fogamzásgátlás, illetve a tudatos családtervezés jelentősen javíthat a szegény országokban élő nők és gyerekek életkörülményein. Az ENSZ szerint a fogamzásgátláshoz, illetve más családtervezési módszerekhez való hozzáférés (az abortusz a jelentés szerint nem tartozik ide) törvényes, kulturális vagy gazdasági úton való akadályozása sérti a nők jogait.

A szervezet megállapította, hogy ha évi 4,1 milliárd dollárral több pénzzel támogatnák a családtervezést a leginkább érintett szegény országokban, 11,3 milliárd dollárral lehetne lefaragni az ott élő anyák és gyerekek egészségügyi költségeit.

A Családtervezési Világkonferencián is azért gyűltek össze ennek az ügynek a támogatói, hogy 120 millió, a világ legszegényebb országaiban élő nő és lány számára váljanak elérhetővé a modern fogamzásgátlók, valamint a családtervezéssel kapcsolatos információk.

A fejlődő országokban évente közel 13 millió kamaszlány szül gyereket, mielőtt erre testileg, érzelmileg vagy gazdaságilag felkészültek volna. Ha a nők iskolázottabbak lehetnének és lenne a kezükben eszköz, hogy nagyobb korkülönbséggel – legfeljebb háromévente – szüljenek, az önmagában 25 százalékkal csökkentené a négy évnél fiatalabb gyerekek halálozási arányát – állítják az ügy támogatói. Egy kívánt és tervezett gyerek a világ bármely szegletében jobb esélyekkel indul, mint a muszájból született társa.

Itt Magyarországon is.

Forrás: https://www.yahoo.com/news/un-says-access-contraception-human-122456723.html